2016. május 3., kedd

Testépítő könyvek

Testépítő könyvek
 Testépítő könyvek



Testépítő könyveket a 80-as években kezdtem gyűjteni, majd a 90-es években megjelenő számos testépítő újság miatt egyre kevesebbet vettem. Az akkori testépítő könyveknek még teljesen más volt a hatása, mint manapság. Mivel információhoz nehezebb volt jutni, s csak ritkán jelent meg body buildinggel foglalkozó könyv, ezeket az érdeklődők nagy becsben tartották.



A cikk alatt összegyűjtöttem a magyarul megjelent testépítő könyvek listáját, valamint feltüntettem néhány kapcsolódó cikkemet, amelyeket feltétlenül olvass el, ha szereted a testépítést, vagy a testépítő színészeket.



Magyar testépítő könyvek – Fekete Ferenc testépítő könyvei


A 80-as években Fekete Ferenc volt az, aki a régi politikai rendszer korlátai ellenére tömegekkel ismertette meg a testépítést Magyarországon. Az ő munkássága a 70-es évekre nyúlik vissza, amikor még csak kis körben volt ismert és alkalmazott ez a sport hazánkban. Edzéstermi és támogatói munkái mellett a legjelentősebb „tettei” az általa megírt könyvek voltak. A 80-as években  Magyarországon megjelent testépítő könyvek jókora része az ő műve.
A Légy szép, erős egészséges! könyvben – amelyet Holcsa Lászlóval társszerkesztve írt – a testépítés mint sport bemutatásától kezdve számtalan gyakorlat leírását és képí illusztrációját olvashattuk. A könyv végén pedig a testépítő sport legnagyobb alakjainak bemutatására is sor került.



 Fekete Ferenc Az erő műhelyében könyv


A legalaposabb alkotása azonban kétségkívül a többszöri (bővített) kiadást megért Az erő műhelyében (Testépítő ABC) volt. Az első változat már 1984-ben megíródott, én az 1988-as, 3. bővített kiadást vettem meg. Az erő műhelyében alapos mű, a testépítés rendszerét minden hozzátevőjével együtt bemutatja. Külföldi és magyar versenyzők, anatómia, táplálkozás, testtípusok, edzésterem kialakítása, gyakorlatok bemutatása kezdő szinttől a versenyzésig, női testépítés mind-mind részei a könyvnek. Különösen az utolsó fejezetet kedveltem, ahol egy-egy külföldi sztár csúcsedzésmódszer-ét mutatta be adott izomcsoportra.
Fekete Ferenctől 1989-ben adták ki A body building királyai –t, amit muszáj volt megvenni. Ebben a műben Ben Weidertől kezdve az összes body building nagyágyút és a versenyeket bemutatja 1988-ig. A végén érdekességeket is megtudhatunk Stallone edzéséről, vagy a Sandow szobor történetéről. Talán mondanom sem kell, hogy akkoriban szinte habzsoltam az oldalakat, mert nagyon érdekeltek ezek az emberek.
Fekete Ferenc testépítő könyvei sorában egy külön a nők számára készült művet is megtalálhatunk Női testépítés címmel. Ezzel a könyvvel nagy űrt töltött be 1988-ban, mert a női nem eme sportág szempontjából igencsak elhanyagolt volt.



Külföldi testépítő könyvek, Schwarzenegger, Weider, Haney könyvek


Kétségkívül Arnold Schwarzeneggertől az Utam a csúcsra a kedvencem a testépítő könyveket tekintve, amely egyben az első volt amit megvettem a témában. Ez a könyv már 1977-ben megjelent Amerikában, más címmel, de később Arnold bővítette, s nálunk 1988-ban adták ki. A legmotiválóbb könyv volt számomra, s nemcsak a testépítés tekintetében. A pozitív életszemlélet, hozzáállás és sikergondolkodás, ami az Utam a csúcsra könyvet jellemezte, nagy hatással volt rám. Arnold élete, ahogyan megismerkedett a testépítéssel, s aztán eljutott a csúcsára, igazán élvezetes és lelkesítő olvasmány mindmáig.




 Arnold Schwarzenegger Utam a csúcsra külföldi kiadás


Amikor meg lehetett rendelni Joe Weidertől a Body Building System –et magyarul, természetesen ki nem hagytam volna. Ebben a könyvben nagyon sok gyakorlati információ van, az egészen apró részletektől a más sportágakhoz való kapcsolódásig. A végén található 30 Weider edzéselv is nagy kincs. Bár egy kicsit sokmindent zsúfoltak bele a könyvbe, s meglepett, hogy például izoláló gyakorlatok mit keresnek a kezdőknek szóló tervben. A kezdet inkább alapgyakorlatokról kellene hogy szóljon – mint más testépítők könyveiben – s nem ennyire sok gyakorlat összehalmozásából.
1993-ban jelent meg nálunk Lee Haney –től az előző évben készült, Az igazi body building című alkotás. Ebben röviden bemutatja az útját a versenyek megnyeréséig és az egyes versenyeket. Majd a testépítés különböző területeit foglalja össze az edzéstől a pózoláson át a táplálkozásig. Más sportágakban szereplő sportolókkal végzett speciális edzésmódszereket is megoszt velünk. Nem rossz könyv, de ha mondjuk összehasonlítom Arnoldéval, ég és föld. Ebből is látszik a különböző személyiség, az Utam a csúcsra nagyon színes, izgalmas, lehengerlő, erősen hat az érzelmekre, feldob, míg Haney könyve kicsit száraz, olyan mint egy szimpla leírás.
Schwarzeneggertől 1998-ban jelent meg A testépítés enciklopédiája, amelyet többször is kiadtak. Ez egy elég alapos könyv, amelyben a testépítés minden területét érintve összegezte a tudását.



Egyéb testépítő könyvek


Ugyan nem közvetlen testépítő könyv, de hozzátartozik a táplálkozást tekintve Hargitai György 1992-es műve, amely a Testépítés a konyhában címet viseli. Ebben a látványos összeállításban számos hasznos ételt, s elkészítésük módját mutatja be, a hozzátartozó tápanyagok listájával együtt.




 Hargitai György Testépítés a konyhában könyv


Ha a női testépítést nézzük, a fentebb említett Fekete Ferenc könyv mellett Douglas Kent Hall és Schwarzenegger 1985-ös könyvét (ld. alul a listában), vagy Ben Weider, Robert Kennedy-től a Feszüljön az izom! -ot érdemes megemlíteni a 90-es évekből. De ide sorolhatjuk Dr. Bartha Csabáné művét, az Állítsd meg az időt body-val!, a 90-es évekből, amely nem csak nőknek szól.
A 2010-es évekre már szép számú body building könyv megjelent magyar nyelven, amelyeket egyre újabbak követnek és az edzésmódszerek is változnak, fejlődnek. Magyar és külföldi szerzőktől is jónéhány újabb mű kiadásra került. Mivel ezeket nem ismerem közelebbről ezeket nem ismertetem bővebben, de a lista alapján utánuk nézhetsz az interneten.

Magyarul megjelent testépítő könyvek listája:

Csak testépítéssel (s nem minden edzéssel súlyzózással foglalkozó) könyvek, a magyar megjelenés évszámával

Robert Kennedy - Több izmot! Az izomtömeg növelése   1983
Douglas Kent Hall, Arnold Schwarzenegger - Feszes mell, Keskeny csípő, Formás láb - testszépítés nőknek otthon és az edzőteremben Arnold Schwarzenegger módszerével   1985
Fekete Ferenc, Holcsa László - Légy szép, erős, egészséges    1987
Arnold Schwarzenegger, Douglas Kent Hall     - Utam a csúcsra      1988
Fekete Ferenc - Az erő műhelyében – Testépítő ABC (több kiadás)   1984-1988
Fekete Ferenc: Női testépítés   1988
Dr. Fésűs László - Testépítés, izomfejlesztés   1988
Fekete Ferenc - A body building királyai   1989
Joe Weider - A testépítés bibliája   1989
Joe Weider - Joe Weider's Bodybuilding System   1991
Hargitai György – Testépítés a konyhában   1992 *
Lee Haney, Jim Rosenthal     - Az igazi body building      1992
Robert Kennedy - Testszobrászat - Az izomtömeg építésének alapvetően új stratégiái   1994
Ben Weider, Robert Kennedy - Feszüljön az izom! - Szuperstratégiák a női fizikum átformálására!   1995
Dr. Bartha Csabáné - Állítsd meg az időt body-val!   1997
Arnold Schwarzenegger - A testépítés enciklopédiája   1998
Nagy Sándor, Varga Gyula - A doppingmentes testépítés elmélete és gyakorlati alkalmazása   2002
Anita Bean - Erősítő edzés - Útmutató a jó kondícióhoz   2006
Gerard Thorne és Phil Embleton: Testépítők enciklopédiája   2009
Drugs Bunny - A Sárga kapszula   2012
Pavel Tsatsouline - Kőkemény hasizmok - Üss keményen! Emelj nehezet! Állj készen!   2015
Paul "Coach" Wade - Csak az izom!   2015
Martin Rooney - Kardio harcosoknak - Forradalmi metabolikus edzésrendszer zsírégetéshez, izomépítéshez és a kíváló edzettség eléréséhez   2016
Arnold Schwarzenegger - A testépítés nagy enciklopédiája   2016



Kapcsolódó cikkek: Naturál testépítés – Halál a doppingra
                                Steve Reeves a testépítő színész élete
                                Lou Ferrigno életrajza és filmjei
                                Arnold Schwarzenegger filmek


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése