2016. november 13., vasárnap

Fekete István A koppányi aga testamentuma tartalom, ajánló

Fekete István A koppányi aga testamentuma regeny


Fekete István A koppányi aga testamentuma regény ajánló




Fekete István A koppányi aga testamentuma regény 1937-ben látott napvilágot az író első könyveként. A leginkább a Tüskevár művéről ismert szerző 1580-as években játszódó története mindjárt első díjat nyert az irodalmi társaság pályázatán.

Fekete István A koppányi aga testamentuma tartalom, történet


Egy évszázaddal Kinizsi ideje után járunk, amikor a törökök az ország egy részét uralják. A koppányi aga egy párbajban megölte Babocsai Gáspárt. Évekkel később a fia, László, aki bosszút esküdött, párbajra hívja ki őt. Olyan jól felkészült, hogy a remek bajvívó török nem tudja elintézni, s végül a magyar kerekedik felül. Mielőtt meghal, ígéretét veszi Lászlónak, hogy gondoskodik lányáról, akinek az anyja magyar nő volt, s annak hozományáról.
László ígéretet tesz, s a leány hozzájuk kerül, ahol anyja először nem szívesen fogadja, de aztán megsajnálja, s már lányaként bán vele. A közeli várban levő császári kapitány, akit Kalesnak hívnak, tudomást szerez az örökségről, és szemet vet rá. Lászlót csapdába csalja, hogy meg tudja kaparintani a vagyont. De akárcsak a Búvár Kund regényben, a balatoni nádasok között megbúvó lakhelyre nem könnyű bejutni és a magyar vitéz társai sem restek, hogy cselekedjenek barátjukért.



Fekete István A koppányi aga testamentuma könyv ajánló, jellemzés


Gyermekkoromban többször is láttam ezt a történetet filmben, de könyvben csak sokkal később, kíváncsiságból olvastam el. Eleinte nem mindig volt világos, ki kicsoda, mit
miért tesz, de később kezdtem belelendülni az olvasásba. Hamar ki is derült, hogy A koppányi aga testamentuma tartalom könyvben jócskán különbözik a filmbeli változattól. 

 
A koppányi aga testamentuma borítók


 

Rövid elemzés, összefoglaló, Babocsai László



Ami az előnye, hogy viszonylag rövid, sok párbeszéddel, gördülékenyen halad. A koppányi aga testamentuma könyv elég tömör,
Fekete István itt még nem bocsátkozott hosszas leírásokba. Így elég szépen lehet haladni vele, és a vége nagyon szimpatikus volt. Kellően pozitív, szórakoztató, érzelmes és még vidám is. Hiányzik belőle az a drámaiság, mint például A láthatatlan emberben. A könyvben két szerelmi szál van, a filmben ezt „lespórolták”.
 

Babocsai László jellemzése nem nehéz, mivel ő a főszereplő. Egy elszánt karakter aki készen áll szembeszállni a kihívásokkal és az ellenségeivel. Szilárd karakter, aki azon van, hogy megvédje közösségét és azokat, akik iránt felelősséget érez. Képes fiatalsága ellenére hűvös fejjel dönteni, s kevésbé tapasztalatlan, mint például egy másik magyar hős: Búvár Kund.

A koppányi aga testamentuma műfaja történelmi fikció. Babocsai László jellemzése után a többi szereplőt nem részletezem, de megjegyzem, színes egyéniségek teszik változatossá a kötetet. Talán meseszerűen szép történet, de ezt egyáltalán nem bánom, hiszen a sok negatív információ és dráma mellett igazán felüdülés egy ilyen regényt olvasni. 

Bár nem annyira vérpezsdítő, mint mondjuk a némileg hasonló műfajú Egyiptomi sorozat, de sokkal reálisabb. Ebben a regényben jó sok nemzetiség (magyar, török, német, horvát, cigány) összejött, hol egymás ellen, hol egymással. Hogy mennyire történelem hű A koppányi aga testamentuma tartalom, fogalmam sincs, de romantikus, történelmi-ifjúsági regényként kellemes kikapcsolódás.



Értékelés (saját tetszési indexem)
6.5
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Hasonló cikk:  Móra Ferenc - Rab ember fiai bemutatás


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!




A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés