2017. október 13., péntek

Bryan McLeod A küldetés könyv bemutatás, kritika

Bryan McLeod A kuldetes konyv bemutatas


Bryan McLeod A küldetés könyv bemutatás, kritika




Bryan McLeod A küldetés könyv egy tudományos-fantasztikus regény, mely 1993-ban jelent meg az Oskar Kiadónál. A könyv eredetéről keveset tudni. Vajon ki lehet a szerző, talán egy magyar, aki álnevet használt? Amikor megvettem ezt a könyvet, több mint két évtizede, hamar megkedveltem, és most is szívesen olvasom újra.

Bryan McLeod A küldetés tartalom, történet


A jövőben egy űrkolónián tanul egy új csapat, amely 4 gépészből, 2 navigátorból, 2 technikusból, egy orvostanhallgatóból és egy parancsnokból áll. Alig nőttek ki a gyerekkorból, de sikerül elvégezniük az iskolát. A Mayflower, ahol vannak, egy navigációs hiba miatt már régebben túl messzire szakadt a Földtől, így kevés az esélyük, valaha is visszajussanak oda.
Miután sikeresen levizsgáztak, munkát kellene találniuk, hogy legyen hol megszállniuk, és úgy döntenek, hogy együtt próbálkoznak. Mivel éppen egy gyakorlaton voltak régebben, amikor a cégek állásajánlatokkal jártak az iskolánál, most nem válogathatnak az ajánlatok között. Egy lehetőségük maradt, egy küldetés, amely a gamma tartományba vezet, ahonnét eddig még egyik expedíció sem tért vissza. Két másik hajóval együtt útnak indulhatnak.




Brian Mcleod A küldetés jellemzés



De még mielőtt elindulnának, az előrelátó parancsnok, Rebecca, fontos információkat szerez az előző expedíciókról. Ezért alaposan átvizsgálják az új hajót, új védőmellényt szerkesztenek, több ötletüket megvalósítják, és folyamatosan őrködnek is, mert felmerül a lehetősége, hogy valakik szabotálják ezeket a küldetéseket.



Bryan McLeod A küldetés könyv bemutatás, kritika, jellemzés


Bryan McLeod könyvét nagyon lehúzták, számos negatív értékelést olvastam róla. Amikor először olvastam a könyvet, akkor is szimpatikus volt, és a mostani, többedszeri újraolvasásra is tetszett. Úgyhogy ezeket a nagyon negatív kritikákat nem értem. Ez egy nagyszerű könyv, remekül megírva. Legalább úgy tetszett, mint a kevesebb szereplőt mozgató Nemere könyv, a Titán-terv, mely szintén egy küldetés, bár nem ilyen akciódús.
A Küldetés könyv elején a szerző a történetet a 21. század végére teszi, ami – tekintve, hogy már a Tejútrendszer szélén tartanak az emberek – meglehetősen korai. A 10 diák, akik már a felnőttkor küszöbén vannak, mind színes egyéniség, a csapategység kovácsolja össze őket. 
 
 

A küldetés könyv vélemény

 
Nekem nagyon tetszett a felkészültségük és az előrelátásuk, de még inkább a kreativitásuk. Remekül van felépítve a történet, egy percig sem unatkozunk. A távoli utazásokat tekintve teljesen más jellegű történet, mint például a Küldetés a csillagokhoz, mert eléggé élet közeli és reális, mentes a túlzott fantasztikumtól.
Bryan McLeod A küldetés könyv a közepétől kezdve fokozatosan egyre izgalmasabb lesz. A sci-fi jelleg átvált akcióba, és történet a klasszikus összeesküvő csoportok felderítésének vonalát követi, már ami az ellenséget illeti. Tehát fokozatosan derülnek ki a dolgok és lassanként rájön az 5 lány és 5 fiú, hogy sokkal szerteágazóbb bűnszervezetre bukkantak, mint amiről álmodni mertek volna.




A küldetés tudományos-fantasztikus regény


Az biztos, hogy ezekből a szinte reménytelennek tűnő helyzetekből csak az előrelátásuk, gyors gondolkodásuk, ügyességük révén tudtak jól kijönni. Régebbi könyvemlékeimre visszagondolva, talán csak A Pál utcai fiúk regényben volt ilyen szervezett az ifjú csapat. A személyes jellegzetességek is jók voltak, s mivel a regény elején be lettek mutatva, megjegyeztem őket.  
Mike és Jane kibontakozni kezdődő románca jól színesítette a történetet. A végére nagyon izgalmas lett a regény, szinte a szereplőkel együtt éltem át az eseményeket. Most, újraolvasva talán még nagyobb élmény volt, mint régebben. Filmként is el tudnám képzelni. Ezek után nem értem azokat, akik annyira leszólták ezt a könyvet. Abszolút nem gyerekes és amatőr, legfeljebb a borítója. Számomra tökéletes.


Értékelés (saját tetszési indexem)
7
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!



Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés