2017. november 14., kedd

Leleszy - Az utolsó csillaghajó regény bemutatás

Leleszy - Az utolso csillaghajo regeny bemutatas


Leleszy – Az utolsó csillaghajó regény bemutatás




Leleszy Béla Az utolsó csillaghajó regénye 1990-ben jelent meg, a debreceni Csokonai kiadónál.
Leleszy Béla népszerű író volt a két világháború között. 1926-tól kezdve rengeteg regénye és novellája jelent meg.
Az utolsó csillaghajó című, tudományos-fantasztikus könyve 1954-ben keletkezett.


Leleszy Béla Az utolsó csillaghajó tartalom, történet


Ren, a Vira bolygó állomásán, sok befutó hír között egy különös üzenetre figyel fel. A Föld segítséget kér! Sok millió évvel ezelőtt onnan indult ki a Tejútrendszer más csillagrendszereibe az emberiség. Csak kevesen maradtak ott, és velük is megszűnt a kapcsolat, legalább ezer éve. Most viszont közel van a Nap vége, nemsokára novává válik, és a környező bolygók is vele pusztulnak.
A
Vira tanácsa úgy dönt, hogy 5 fotonhajót küld az ottmaradt földiek megmentésére. A négy és fél fényévnyire levő szülőbolygóhoz a fotonmeghajtású csillaghajókkal – belső időben – egy és negyed évig tart az út (egyébként négy és fél). Ren soha nem gondolta volna, hogy arra visz az útja, hiszen új és távoli világokba vezető csillagutakra vágyott. De valami miatt megtekinti a gyülekezőket, és régi ismerőse, Vun, aki a küldetés vezetője, beveszi őt a csapatába.


A Vira bolygó



A hosszú úton is számos érdekes esemény történik. Ren megismeri Gor –t, aki már idősnek számít a maga 182 évével, és ő a Föld legjobb ismerője. Útközben aggasztó jeleket észlelnek a Napról, s találkozván egy másik expedícióval, kényszerű társat is kapnak. Több hátráltató esemény is történik az úton, s amikor megérkeznek a Földre, nem várt nehézségekkel szembesülnek.



Leleszy Béla Az utolsó csillaghajó regény bemutatás, jellemzés


Az utolsó csillaghajó regény mindmáig az egyik legnagyobb sci-fi kedvencem. Amikor először olvastam, 1990-ben, mély hatással volt rám. Ez igazi sci-fi, valódi űropera, s Leleszy Béla korát fényévekkel megelőzve írta meg eme remekművét. Csak néhány apróság utal arra, hogy a modern, számítógépes kor előtt keletkezett. Például a szalagokon áramló adatok, vagy az óra, amin már számok jelennek meg, a mutatók helyett. Egyébként minden hiper-szuper modern, s remekül van kitalálva.


 

Az utolsó csillaghajó könyv



Bár ez em tűnik olyan izgalmas útnak, mint Bryan McLeod -tól A küldetés, a Föld felé tartó úton, részenként egy-egy fontos esemény is történik. Amikor először olvastam, meglepett, amit Lod mondott a termeszek fejlett civilizációjáról. Később ama bizonyos, renitens csillagásznővel történő események jócskán feldobták a regényt, nem mindennapi izgalmakat okozva. Az űrállomásokkal való találkozás igazán dermesztő, rejtélyes, kicsit Alien „feelingem” volt. A lassú közeledés a Földhöz egyre kíváncsibbá teszi az olvasót, vajon mi van most ott.
 
 

Az utolsó csillaghajó könyv ajánló 


Hihetetlenül modern világa és felfogása ellenére Leleszy Béla mégiscsak hordozza magában a 20. századra oly jellemző materialista felfogást. Itt a vallások már csak a babonával egyenértékűek, s csupán a múlt csökevényeinek tartják őket. Érdekes a Vira világa, és a Föld különbözőségének ábrázolása társadalmi szinten. Bár Clarke első Űrodüsszeiája is elég száraz az elején - ennél sokkal unalmasabb - a végére egészen művészi magasságokba emelkedik.
Számomra akkor lett igazán „forró” a regény, amikor felbukkant az a bizonyos ibolyaszemű leány. Innentől roppant izgalmas lett, mert nagyon drukkoltam Rennek. Leleszy mesterien viszi végig ezt a történetszálat is, és a tudományos-fantasztikum ezzel olyan erőteljes emberi vonást is kap, hogy a hatás nem marad el.


 



A Nap kihuny az utolsó csillaghajó



Az utolsó csillaghajó egyben egy szép emlék is a Földnek, és a Naprendszernek. Bár több milliárd évünk van hátra, egyszer mégiscsak bekövetkezik a Nap „halála” jelenlegi formájában, s akkor az élet sem marad meg. Azonban ez olyan távoli időpont, hogy a regényben ábrázoltaknál is sokkal fejlettebbnek kell már majd lennie az emberiségnek.
Kicsit furcsa volt, hol tegeződnek, hol magázódnak a viraiak, de legtöbbször magázódtak, s fiatalok között ez elég régiesnek tűnt. Most, újraolvasva már nem éreztem azt a nagy hatást, mint régen. Talán mert már nem okozhatott meglepetést. Az egész mű olyan, mint egy csodálatos, s egyben ijesztő, szépséges, és figyelmeztető álom. Oly drámai és fenséges, akár az Avalon ködbe vész, elragadó és üzenetteli. A könyvet olvasva a jövőben járunk, s mégis a múltban.



Értékelés (saját tetszési indexem)

8
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!

Nincsenek megjegyzések:
Write megjegyzés